A füstmentes világnap alapötlete 1971-re tehető, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet bejött, és 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül.
1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.
A dohányzás világszerte a második fő halálok, ezt nem elrettentésnek szánjuk, sajnos ez tény. A rendszeresen dohányzó emberek felének halálát – mintegy 650 millió ember – maga a dohányzás okozza. Tragikus az is, hogy emberek százezreinek halálát okozza a passzív dohányzás. Mindemellett a dohányzás miatt büdös lesz a szád, a kezed, a ruhád, hajad, árt a bőrödnek, szépségednek is…
A mai nap üzenete: ha nem dohányzol, ne is kezdj bele, ha már igen, kérj segítséget a leszokáshoz, hogy védd a saját és a környezetedben élők egészségét!
Fotó: shutterstock.com